vitaanyag 10 - A vizuális művészetek lehetőségei, Gyenis Tibor írása

A vizuális művészet lehetőségei

címen létrehozott szöveg formája nyílt levél. A nyílt levél sajátossága, hogy nem egy szerzője van, hanem fogalmazója, vagy fogalmazói. A nyílt levél akkor teljes és akkor nyeri el értelmezési keretét, és nyílt levél státuszát, ha az egyenrangúan aláírókkal együtt, teszik nyilvánossá, és juttatják el a címzetthez. Ezen a blogon eddig az aláírások, azaz a szerzők nélkül került nyilvánosságra. Az aláírás azt jelenti, hogy aki aláírja, az vállalja a szövegben leírtakat és ebben egyenrangúan osztozik a többi féllel. A nyílt levél szövege a megszólítástól az utolsó név végéig tart, és nem a szöveg végéig. Azaz az aláírók nem statiszták, hanem egyenlően állnak ki a levélben megfogalmazottakért.

Mivel még nem jutott el a címzettig, és az aláírások 2011 05. 04-i állapotot mutatnak, ezért az aláíráslista még nem végleges.

Fontos kijelenteni:

 -A nyílt levélnek nem célja egyetlen aláíróját sem pozícióhoz hozzájuttatni, ami bármilyen kapcsolatban van akár a Pécsi Galériával, akár a leendő új galériával.

-A nyílt levélnek nem célja egyetlen aláíróját sem kiállítási lehetőséghez, vagy kurátori szerephez juttatni.

-A nyílt levélnek nem célja közreműködni a Pécsi Galéria megszüntetésében, vagy átalakításában.

Aki veszi a fáradtságot, és beszél a nyílt levél egy aláírójával, az tapasztalhatja, hogy a levél célja az új galéria szakmai önállóságát és az együttműködést támogatni.

Idáig, mint az egyik aláíró, a levél tartalmi értelmezéséhez és a többi aláíró nevében szóltam, innen magánszemélyként röviden szeretnék reagálni Gamus Árpád szövegére.

Gamus Árpád a szervezők névnélküliségét kifogásolva olyan retorikát alkalmaz, amiben az irányítás, szervezkedés gödörásás, arcnélküliség, Brutus és névnélküli próféták kifejezésekkel megpróbálja  a szervezőket elkülöníteni és más státuszt tulajdonítani az aláíróknak.

Ezt azért tartom veszélyes játéknak, mert ezzel azt állítja, hogy az aláírók tudatlanul, meggondolatlanul, esetleg alárendeltként adják az aláírásukat két irányítónak: Gellér B Istvánnak és Gyenis Tibornak. Azt is állítja, hogy a levél aláírói aláássák a pécsi képző- és iparművészet megmentését. „Árnyékot vet az eredetileg tiszta szakmai elképzelésre”, és bizonyára sötét játszmák zajlanak a háttérben. Javaslom megfontolásra azt, hogy ha valaki aláír valamit, azt azért teszi, mert érti és egyetért vele. Márpedig ezzel a kriminalizáló és szétválasztó módszerrel nem egykönnyű párbeszédet folytatni. Ráadásul a nyílt levelet, mint véleménynyilvánítási formát, kétes és rosszakaratú eljárásként sugalmazni, mások vélemény-nyilvánítási jogának kétségbevonását is jelenti. Ez pedig tiltakozást válthat ki. A szöveg ezen aspektusai helyett a továbbiakban megpróbálok szakmai szempontból hozzászólni, azt remélve, hogy a kiszélesedő, párbeszédes mederben tartott vita segít a megoldási horizontok kitágításában.

Nyílt levelünkben a Pécsi Galériát és az Új Galériát, mint külön tárgyalandó jelenségkört javasoltuk függetlenül attól, hogy van-e lehetőség új intézményt egyelőre létrehozni, mert így nem veszítjük el az új és komlexebb működési szisztéma egyedülálló lehetőségét. Ez persze számtalan stratégiai, és együttműködési kérdést is jelent, aminek megvitatásába sokakat be kell vonni. A Közelítésnek komolyan előkészített anyagai részben itt olvashatóak. Jó lenne látni a Pécsi Galériától is valamilyen tervezetet erre az átmeneti időszakra, és persze a későbbiekre is. Az nagyszerű, hogy megvan egy évre a kiállítási program, de sokak önkéntes(!) aktivitását is be lehetne vonni, abba a nehéz de nagyon izgalmas, és tanulságos folyamatba, ami a közönséggel folytatott párbeszédet jelenti az új hely és az új galériaépület megismerésénél. Ezért kicsit aggasztó számomra a „közönség odaszoktatása” megfogalmazás illetve a „közönség automatizmusa” fordulatok.  Az újdonság, az építés, változás vitális, kíváncsiságot kiváltó jelenségek, különösen ekkora méretekben, Ezért bizonyosan nem az automatizmus és a szoktatás az, ami motivációt és új élményt jelenthet a közönségnek. A szemlélet nem pénzkérdés. Gamus Árpád nagyon szűkös forrásokból működteti a galériát, sok-sok áldozattal önzetlen segítséggel. Sokféle elvárásnak kell megfelelnie. Ebben szerintem teljes konszenzus van. Mindenki elismeri a széttartó feladatok terhét és a kényszerű kompromisszumok keservét. Viszont nehéz úgy változtatni módszereken, ha a kritikára az ellenérvek nagy része a kevés pénzt jelöli meg és fedezetül a hatalmas áldozatokat. Lehet, hogy érdemes lenne pár módszert feláldozni, vagy beemelni.  Számos egyesület és szervezet van a városban, ahol még mostohább körülmények ellenére is komoly pályázati sikereket értek el. Például a Közelítés. No és a művészeti szintér többi katonája, a művészek is nagyrészt ingyen dolgoznak, vagy életük jelentős részét pénzkeresésre, és nem az alkotómunkára fordítják. Ne feledkezzünk meg az ő áldozatukról sem. Fontos kérdéskörnek tartanám a művészek és a leendő galéria céljainál és működésében a művészekkel való viszony artikulálását. Egyrészt azért, mert Pécsett más vidéki városhoz képest jelentős a művészek száma és hagyományosan is a művészek sikeresen szerepet vállaltak és vállalnak az intézmények működtetésében. Ez olyan erőforrás, ráadásul „önkéntessége” miatt, amit jól lehetne használni a szűk források mellett.  Máris lenne egy karakteres művészet-fogalom alakító tényező, ami egy jó struktúra esetén Pécs sajátossága is lehet! A figyelemért folytatott nehéz küzdelemben a kiállítás-rendezés bekérem, kilógatom, nézzétek, leszedem gyakorlata bizonyosan megreformálandó, de legalábbis megtámogatandó. Az idei évben az új épületben rendezett kiállítások rendkívül fontosak, és erősen befolyásolják a kilátogatók későbbi kirándulásait.  Ezért az „odaszoktatás „és a jelenlegi kiállításrendezési gyakorlat nem sejtet semmilyen paradigmaváltást és aláíró művészek száma pedig azt is jelzi, hogy a jelenlegi kapcsolattartási technika és a jövőre vonatkozó tervek bőven egyeztetésre szorulnak. Ha erre nyitott a Pécsi Galéria, mint intézmény, bizonyára jelentős előnyt lehetne kovácsolni még mindig az épülő, alakuló negyed, és a befogadó zsengeségéből, olyat, amit a nem művészettel foglalkozók biztosan nem tudnának.

2011. május 5.